Talán senkire sem volt akkora szüksége a Real Madridnak az utóbbi években, mint egy védekező középpályásra, aki a romboláson túl a labdaszerzésben is jeleskedik. A megoldás 2006 nyarán érkezett egy gyors, remek adottságokkal rendelkező mali játékos személyében.
Mahamadou Diarra 1981. május 18-án született Bamakoban. Pályafutását a CSK Bamako ifjúsági csapatában kezdte, ahol azonnal megmutatta tehetségét, 1998-ban már a felnőtt keretbe is rendre behívták. Hamarosan európai csapatok is felfigyeltek rá, 1998 nyarán próbajátékra hívták a görög OFI Créte együtteséhez. Játékával jó benyomást keltett, meg is kötötte élete első profi szerződését. Onnan azért valljuk meg, nehéz felkelteni az európai élcsapatok figyelmét, a szezon befejeztével el is igazolt Hollandiába a Vitesse Arnhemhez.
Bár nehéz volt átállni a holland futballra, a Vitesse akkori edzője, a korábbi Barcelona-sztár Ronald Koeman szárnyai alá vette és segített neki alkalmazkodni a holland stílushoz. Diarrának is nagyban köszönhető, hogy az általában középszerű Vitesse egymás után hatodik, illetve ötödik lett a bajnokságban (2001-ben, illetve 2002-ben).
Még Hollandiában játszott, amikor aláírt az Olympique Lyonnaishez (3,8 millió eurot fizettek érte). 2002 augusztusában húzta magára először a Lyon mezét tétmeccsen (a Guingamp ellen). Jó helyre érkezett, hiszen sorozatban négy bajnoki címet szerzett a franciáknál, csapata eközben meghatározó európai gárdává nőtte ki magát, több nagy múltú klub, köztük a Real Madrid is tudna erről mesélni... 2006 áprilisában már sorozatban az ötödik bajnoki címét nyerte a Lyon, júliusban a Francia Szuperkupa döntőjében Diarra lőtte be a mindent eldöntő büntetőt a Paris Saint Germain elleni tizenegyespárbajban.
2006. augusztus 20-a óta a Real Madrid játékosa. A klub 26 millió eurot fizetett érte, bár hosszas tárgyalások előzték meg érkeztét. A Lyon ugyanis tartott tőle, hogy nem fognak találni megfelelő játékost a pótlására. Nem akarták, hogy egy év alatt Essien és Diarra is távozzon arról a posztról. Versenyben volt érte a Manchester United is, végül a Madrid lett a befutó. Iván Helguera 6-os mezét kapta, mivel a spanyol játékos egy időre mellőzött volt Fabio Capellonál. 2011 júniusáig köti szerződés a királyi gárdához. Első gólját szeptember 23-án szerezte a Betis otthonában. Neve szerepelt az Aranylabdára esélyes 50 jelölt között.
Fabio Capellonál kezdetben két védekező középpályás esetén Emerson mellett kapott szerepet, egy esetén viszont a támadóbb felfogású Guti kezdett helyette. December közepétől stabil kezdőnek számít.
Forrás:Madridista.hu (Hamarosan bővítve lesz)
|